Hosszú hétvége Portóban

2018. március 20. - pohóka

Szigorúan előírt téli napsütés-mennyiségemet idén is a portugál óceánparton óhajtottam begyűjteni, szóval már jó előre, novemberben betárazunk repjegyből, míg végre elérkezett a várva-várt portói hosszú hétvégénk.

01_porto_ribeira_2.jpg

A "mikor is napoztam utoljára?" kérdést néha felteszem magamnak a téli időszak alatt, és eszembe jutott az a kellemes, december eleji pár órácska, amit a máltai sziklákon töltöttünk. Akkor is arra gondoltam, hogy minél több időt üldögéljek ott egy szál pulóverben, mert egyhamar nem lesz rá példa.

De szerencsére a portói tél elhozta számunkra a vágyott napsütést, 18-20 fokos délutánok kíséretében. Mi meg a napok leteltével inkább töltöttünk volna még pár semmittevős hetet a színes házikók között, a macskaköves utcácskákon járva, és az óceánparti sétány bordó padjain ücsörögve. 

porto_palms.jpg

Óceán

 

Rá kellett jönnöm, hogy sosem láttam még homokos strandot óceánnal. Sőt, a tavalyi lisszaboni kirándulásunkig még óceánt se láttam. Viszont ott csak szééép nagy sziklás partokat csodáltunk, homok bizony egy szem se volt. Portóban meg ott figyel az óriási homokos plázs a szörfösökkel, már csak Pamela Anderson hiányzott, hogy gyorsan berohanjon megmenteni valakit. Igaz, a vízben a szörfösökön kívül senki sem tartózkodott, de egy másik partszakaszon láttam egy embert fürdeni. Biztos északi. 

02_porto_lighthouse.jpg

porto_ocean.jpg

Egész szokatlan volt, hogy emberek ülnek a földön, piknikeznek, bikiniben napoznak, nem tipikus februári kép. Hazaindulásunk előtt mi is kifigyeltünk magunknak egy megfelelő, füves részt, ahova kifekhettünk hallgatni az óceán zúgását. Néha egy-két kutyus odajött haverkodni, madarak mászkáltak a fűben, én meg olyan ihletett hangulatba kerültem, hogy elkezdtem lerajzolni a partot meg a vizet egy kitépett füzetlapra. És igen, haza akartam vinni az óceánt.

03_porto_surfers.jpg

 

Gasztronómia

 

A helyi szendvics és a bébikecske

sintra_francesinha.jpgPortugália az az ország, ahol életemben először olyan dolgot rendeltem az étlapról, amiről tényleg fogalmam sem volt, hogy micsoda. Ez tavaly történt Sintrában, és kihoztak egy narancssárga lében (én mindig úgy mesélem, hogy gulyáslevesben) úszó melegszendvicset. Mint kiderült, ez egy tipikus portói étel, a francesinha. Ha visszaemlékszem, annyira nem voltam elragadtatva, hogy idén is ilyet akarjak enni. Viszont körülöttünk az összes asztalnál ezt szolgálták fel az egyik étteremben, miközben éppen az octopus rice-ommal voltam elfoglalva. Szóval én tartom magam ahhoz, hogy plusz egy pont minden olyannak az étlapon, ami a tengerben él, viszont mínusz 1 a gulyáslevesben úszó tükörtojásos szendvicseknek. Ja és a grilled baby goatot is skippeltem egy másik helyen. Nem eszem grillezett kiskecskéket, mert magas a cukiságfaktoruk a youtube-on

08_porto_port.jpg

04_porto_crane.jpg

A vegaburger kifogyott, lazacburger nem is volt

Olyan helyen is megfordultunk, ahol egy lazacos burgert kértem, de mivel az elfogyott, vega burgerre váltottam. Azt hittem, rosszul vették fel a rendelést (de nem), mivel kihoztak egy pirítóst, amin volt egy zöldségfasírt, a tetején sajttal, mellette meg sok saláta. De legalább kaptunk egy pohár ingyen sört a sok várakozásért. Egyébként itt épp a folyóparton ücsörögtünk a tűző napon, szemléltük, hogy zajlik a portóiak mindennapi élete, néha pedig közbecsengetett a retro Jameson-villamos. A legnagyobb problémám az volt, hogy napszemüvegen keresztül is hunyorgok, és hogy vennem kéne egy erősebbet. Szóval nem, nem érdekelt, hogy már egy órája várok a kajámra, meg az se, hogy zöldséges pirítóst kaptam vega burger helyett. Inkább leöblítettem a torkom az ajándéksörrel.

De egy biztos: én és a portugálok egészen más nyelvet beszélünk, ha kajákról vagy italokról van szó. 

25_porto_tram.jpg

Kávé?

12_porto_ribeira.jpg

Kísérleteztem egy tortaszelettel is egy pékségben, ami meglepő módon isteni volt, ám ugyanez nem mondható el a kávéjukról. A pultos rákérdezett, mit iszom, én meg itallap híján rávágtam, hogy cappuccinót. Erre ők kihozták életem legeslegfurább, cappuccinónak ki nem néző löttyét, amiben kávészerű porból gombócok úszkáltak, de olyanok, amik nem akartak feloldódni. Ráragadtak a kanalamra, és undi volt és áá miez, miért áll a csésze alján egy centi ragadós fekete szutyok. Aztán kértem egy másikat, de kihozták ugyanezt, nagyjából összekavart állapotban. "Szerinted beleköptek?" "Szerintem nem" "Hát nemtom" Elkezdtük sasolni a mellettünk lévő asztalokat, és azok is bőszen kavargatni kezdték, amiket eléjük raktak. Tanulság: Portugáliában nem kérünk cappuccinót. Pedig megnéztem, volt kávégépük...

 

Vaníliás kosárka, sajt és bor

09_porto_cheeseplate.jpgSzerencsére létezik pár étel a portugáloknál, amit viszont szeretek. A már említett tengeri herkentyűkön kívül imádtam az olívabogyót, a boltokban isteni sajtokat találtunk, az összes sör és bor finom volt, amit kóstoltam, és ne feledkezzünk meg a "vaníliapudingos" kosárkáról (nem vanília puding van benne, csak olyan az íze), alias Pastéis de natáról. Ez ugyanis a kedvenc portugál sütim. Tavaly részben ezen éltünk lisszaboni tartózkodásunk alatt, idén is megettem egy-kettőt. Ha a portugál gasztronómiából kéne választanom egyetlen egy finomságot, bizonyára ez lenne. Rögtön utána a kecskesajt és a bor holtversenyben.

 

Szuvenírek

 

A hűtőm mágnesekkel való telepakolásán kívül a másik hülyeségem, hogy pici kavicsokat hozok haza minden országból, majd felsorkoztatom őket a polcon, miután persze ráírtam, honnan származik. Ha ez megvan, és még esélyes, hogy lesz hely a táskámban, egészen változatos dolgokat vagyok képes vásárolni. Az ékszerekkel könnyen levehet bármelyik város a lábamról, mert mennyire jó már, hogy elfér a zsebemben is. Tehát ezt megünneplendő, Portóból 3 darab kézműves fülbevalóval és két gyűrűvel távoztam. Büszke vagyok magamra, hogy csak ennyivel megúsztam, ugyanis még a csapból is fülbevalók folytak.

17_porto_seagull.jpg

05_porto_ribeira.jpg

19_porto_river.jpgAz óceánon kívül a másik kedvenc helyem az egész városban a Ribeira negyed volt, a csodás kis házikóival. Imádom a színes házakat. Imádom őket Amszterdamban, Koppenhágában, Piranban, Stockholmban, meg Portóban is. Na ha már van egy ennyire tökéletes kis szeglete a városnak, az a következő, hogy ezeket a pompás házakat nyomtatják mindenre. Párnára, kötényre, táskára, füzetre, mágnesre, medálra. Inkább már körül se néztem. "Nem veszek semmit, nem veszek semmit" – mantráztam, majd lőttem pár képet, de a már említett pár ékszeren kívül valóban nem vettem semmit magamnak. Becsszó.

07_souvenirs.jpg

Portugáliában csempézve vannak a házak, méghozzá szép színesen, ezek a csempék az azulejók. Ilyeneket érdemes bármilyen formában hazavinni, nagyon mutatósak. Ékszereken is szerepelnek, de vannak falra akaszthatós verziók, illetve edényalátétek és társaik. Apukám a lelkemre kötötte, hogy hozzak neki Portóból egy falra akaszthatós csempét, tehát az már biztos, hogy ajándéknak tökéletes. 

A helyiek

 

Annyira bírom azokat a mediterrán városokat, ahol kismotorral járnak a helyiek. Portóban is motorral jött a szállásadónk az apartmanhoz, hogy átadja a kulcsokat. Szicíliában ugyanez biciklivel történt, arra is külön pluszpontot könyveltem el magamban:)

06_porto_houses_2.jpg

21_porto_locals.jpg

Itt mindenki ismer mindenkit. Véletlenül összefutnak az utcán. És tökjó, hogy mi ezt végignézhettük naponta akár többször is. Ez nem nagyváros, ez nem Lisszabon vagy Budapest. Itt barátságos szomszédság van, haverkodás, délutáni sakkozás az óceánparton, esti trécselés a téren. 

Az ablakból kilógó, bámészkodó és/vagy cigizgető helyieken jókat mosolyogtam. Őket se nagyon érdekelte, hogy a legnépesebb sétálóutcán laknak, és valszeg minden fotón szerepel a fejük. Ettől ők még békésen nézelődtek tovább.

22_portohouses.jpg24_porto_park.jpg

 

Nyugodt szívvel ajánlom Portót mindenkinek, nekem jobban tetszett, mint Lisszabon. Barátságos, színes kiváros, óceánnal, kedves emberekkel, sirályokkal, részben feledhető gasztronómiával. Javaslom a bort az étkezésekhez, azzal még a rossz fogás is jobban csúszik.

14_porto_street.jpg

15_porto_buildings.jpg

16_porto_tulips.jpg

Szlovénia a télben

"Olyan helyet válassz, ahova odaérünk kocsival max 6 óra alatt" – hangzott a válasz, mikor felvetettem Panzinak november végén, hogy szerintem el kéne utaznunk szilveszterkor. A repjegyárak addigra már az egekbe szöktek, de nekem tökéletesen megfelelt az autós verzió is. Nyilván már meg sem lepődtök, hogy megint Szlovénia lett a befutó.

02_bled.jpg

Már egy ideje motoszkált a fejemben, hogy le kéne csekkolni a téli Szlovéniát is egyszer, meg az is, hogy valami más országban kéne tölteni a szilvesztert. Pipa egy, pipa kettő. 

Először Bledre gondoltam, de a szállásnézegetés nem járt sikerrel, úgyhogy arrébb ugrottam pár kilométert a másik tóig, így lett végül a Triglav Nemzeti Parkban fekvő Bohinj és egy kedves kis apartman a havas völgyben, erkéllyel és kilátással az óriási hegyekre (azóta az új életcélom, hogy veszek ott egy házat).

16_mountains.jpg

 

Bled

 

Mivel úgyis útba esik Bohinj felé, első nap megálltunk ott pár órácskára. Felmentünk a várhoz, körbesátáltuk a tavat, a végén pedig ettünk egy híres bledi krémest, hozzá forró csokit ittunk marsmallow-val. Bledben egy csepp hó nem volt, csak a hegycsúcsok árulkodtak az évszakról. Még karácsonyi zene szólt, fent maradtak a kisjézuskák meg az angyalkák a fákon, sült kolbászt és forralt bort árultak a téren. Nosztalgiáztam kicsit: "itt úsztunk be a templomhoz", "itt másztunk fel a hegyre", "itt reggeliztünk a kacsákkal". Korábbi Bledes bejegyzésemet megtalaljátok ITT

08_bled_castle.jpg

 

Bohinj

 

Bohinjban végre nemcsak tó volt, hanem hó is, amit nagyon-nagyon imádtunk. Igazi Winter Wonderland hangulat uralkodott a völgyben, körös-körül csak hegyek, és minden csupa hó. A budapesti hétköznapok sajnos sok havat nem tartalmaznak, legutóbb tavaly ilyenkor az Etnán volt szerencsém ujjongani a fehér, téli táj láttán.

14_river.jpg

Első reggelünket az erkélyen kezdtük, jól beöltözve teát kortyolgattunk, de persze a látvány és az utca másik oldalán csobogó, zöld színű folyó hangja minden nagykabátot megért. Vigyük haza a hegyeket, meg ezt az erkélyt, meg a folyót is! Minden reggel erre szeretnék kelni.

03_foggy.jpg

13_sunset.jpg

Reggeli után nekivágtunk a tónak, és jól körbetúráztuk. Kicsit több mint 13 km-t tettünk meg, minden irányból megcsodálva az összes hegyet, minden szögből lefotózva az összes fenyőfát. Találtunk hegyi patakokat is, meg csipkebogyót a fél méteres hóban, vörösbegyet a parton. Az ösvény nem igazán volt mostanában megtisztítva, úgyhogy számtalan kidőlt fát kellett megkerülni, átmászni rajta vagy alatta, miközben arra figyeltünk, hogy a lefagyott havon ne csússzunk el. Mission completed.

Esténket egy barátságos étterem csevapcsicsájával zártuk, meg persze a jól megérdemelt pohár borral. 

12_robin.jpg

 

Savica vízesés

 

09_savica_waterfall.jpg

10_savica_waterfall.jpgHegymászást terveztünk a harmadik napra, a síkságon történő tókörökről magasba vágytam. Az útvonalat Panzira bíztam. Többször elhangzott a "Keress nekem hegyet" vagy a "Találtam neked vízesést". Így lukadtunk ki a Savica vízesésnél, ami az internet szerint télen "nem működik". Odamentünk, megnéztük, megközelíthető saját felelősségre. Jó lesz. Ennek örömére legalább belépőt nem kellett fizetnünk. Meredek lépcsősor, minden egyes lépcsőfokon vastag jég csillog, mellette itt-ott hóban kitaposotott alternatív útvonalak. Korlátba, fákba kapaszkodva és nagyon óvatosan meg lehetett oldani a feljutást. Jelentem, a vízesés télen is működik, és valószínűleg így van ez Szlovénia több látnivalójával is, melyekre a könyvek és cikkek október után úgy tekintenek, mintha nem is léteznének. 

07_savica.jpg17_lake_bohinj.jpg

 

Szóval a Savica vízesés szép, a környékéről pedig jelzett túraútvonal kezdődik, úgyhogy kicsit kései indulással, de nekivágtunk a Komna nevű hegynek. Sajnos a végére nem jutottunk, mert sötétben necces lett volna a visszaút. 800 m-t mentünk felfele, úgyhogy így végül 1200 m-nél fordultunk vissza. 1520 m-nél lett volna egy Dom Na Komni nevezetű hegyi kunyhó szép panorámával. Az útvonal innen a továbbiakban két csúcsot is érint, a Mali Bogatint (1977 m) és a Veliki Bogatint, másnéven Mahavščeket (2005 m). A részletes túraleírást egyébként megtaláltam utólag ITT. 

Boldog voltam, hogy másztunk hegyre, hogy láttunk vízesést, meg annak, hogy ennyire gyönyörű helyen lehetek december 31-én. 

15_tree.jpg

04_forest.jpg

 

Szilveszter

 

Három túrázós nap után pont egy csodálatosan nyugis éjszakát képzeltem el 31-re. Neten azért körbenéztünk, miféle helyi bulik fordulhatnak elő egy olyan kis faluban mint Stara Fuzina. Találtunk egy outdoor partyt 9-kor kezdődő koncerttel, meg valami mást is pár településsel arrébb. A kocsikázást és sok gyaloglást a kizáró tényezők közé vettük, így maradt a szabadtér, meg a helyi kocsma. Az outdoor már ránézésre is nagyon hidegnek bizonyult, úgyhogy beülős sörrel kezdtünk. Aztán már csak a részeg helyi atyafik tartották a frontot, ezért inkább visszamentünk a szállásra. Ott várt minket a behűtött prosecco, ami egyenesen Olaszországból utazott karácsonyi ajándékként Budapestre, majd onnan elautózott Szlovéniába, hogy végre megihassuk.

20_lake_and_mountains.jpg

Terveink szerint éjfél előtt ki kellett volna mennünk az outdoorra, mert azért mégiscsak na, hát szilveszter vagy mi a szösz. Aztán ebből az lett, hogy kiálltunk az erkélyünkre pezsgővel a kezünkben, és néztük a minden irányból fellőtt tűzijátékokat. A hegyek által felerősítve olyan hangjuk volt, mintha épp felrobbanni készülne az egész világ. Az a pillanat ott és akkor tökéletes volt.

18_hiking.jpg

11_rosehip.jpg

 

Január 

 

01_snowing.jpg

Esővel indult a szlovén január, ígyhát aznap kimaradt a Vintgar-szurdok túra. Mindig van miért visszatérni...

22_balcony.jpg

Szurdok helyett átugrottunk Bledbe ebédelni, aztán mivel úgy tűnt, sosem akar elállni, chillelős, filmnézős délutánt tartottunk, majd este, amikor az esőt felváltotta az óriási pelyhekben hulló hó, elséltáltunk a csevapcsicsás étterembe egy jó kis almás rétesért meg forralt borért. 

 

21_shooting.jpg

 

Fogadalmak nem csak 2018-ra

 

Ezentúl megpróbálok nem Magyarországon szilveszterezni.

Bohinjban kell venni egy házat.

A nem-néztük-meg Vintgar-szurdokot egyszer mostmár aztán tényleg de nagyon meg kell nézni.

A nem-másztuk-meg hegyre fel kell mászni.

Meg kell tanulnom síelni.

Őszi inspiráció: egy túra képei

A színes, őszi leveleket nem tudom megunni. A túrázást bizonyos kilométer-mennyiség után meg tudom, de ha én vagyok az a lökött túrázó, aki fényképezőgéppel a nyakában sétál végig a Kéktúrán, akkor reménykedhetek például abban, hogy az efféle művészi tevékenység is segít elterelni a figyelmet a már igencsak elfáradt testrészeimről. Másnap, mikor fel se bírok kelni az ágyból, az izomláz  miatt, legalább szerkeszthetem a képeket. 

Két Kéktúrát is letudtunk a hónapban, a mostani post csak a második képanyagát tartalmazza. Már kicsit bánom is, hogy az elsőre nem vittem a gépet. Persze, be se fért volna, mivel a vendégház tűzrakóhelyén megsütendő szalonna és kötelező jelleggel hozzátartozó kenyér, illetve hagyma elfoglalta a fényképezőgép helyét. 

Dobogókői start volt, Visegrádig mentünk. Indulásunkkor a táj valahogy így festett:

01_dobogoko.jpg

Túránk során különösen jó móka volt a hulló falevelek fotózása. Persze nyilván egyiken sem látszik, hogy ezek valójában hullanak, úgyhogy sajnos ilyen képeket itt, most, ebben a bejegyzésben nem fogtok találni. Meg kell elégedni a már lehullott, vagy még a fákon maradt verziókkal. 

11_road.jpg

07_cyclist.jpg

04_leaves.jpg

12_flowers.jpg

03_impressionist.jpg

13_yellow.jpg14_mug.jpg

Pilisszentlászlóra érvén, a Kis Rigó Vendéglő kertjében az alábbi kép fogadott. Akkor azt mondtam, hogy ez életem képe. Aztán mindig, mikor megnéztem, röhögtem. Lehangolt perceimben ezentúl ez lesz, ami felvidít.

09_dogs.jpg

06_buffet.jpg

05_dog.jpg

10_mushrooms.jpg08_house.jpg

Egészen sportosra sikeredett egyébként az októberem, még magamhoz képest is. A mindennapos városi bringázások és hétvégi, kisebb bicótúrák mellé bejött egy 100 km-es, Esztergomba tekerés is (ilyet csak évente egyszer szoktam), aztán a két Kéktúra (ezt most csináltam először), és ha mindez még nem lenne elég, egy fitneszbérletet is vettem. Szintén sosem történt korábban ilyesmi. Felfedeztem a pilates és egyéb csoportos órák és női öltözők rejtelmeit. Tulajdonképpen az egész hónapom egy édes izomlázban telt, és rettentően büszke vagyok magamra, hogy mindenféle, egymástól jól elkülöníthető izomcsoportot is megdolgoztattam:D A leállásról szó sem lehet. Jön a koriszezon, de gondolkozom azon, hogy felveszem az úszást a listámra, és néha eljárok oda is a többiekkel. Szóval gyere csak november, rajtam nem fogsz ki!

01_mountain.jpg

Szlovén tengerpart biciklivel

Felpattantunk két biciklivel és két hátizsákkal a Koperbe tartó 20:30-as vonatra, azzal a céllal, hogy egy hét alatt bebarangoljuk az Adria szlovén partvidékét. Pontosan 12 óra vonatozást, de annál kevesebb ülve alvást követően megérkeztünk.

Hajnali 5-kor – mint minden főbb állomáson – felébredtem a kalauz tickets please harsogására. Akkor már világosodott. Kinéztem a vonat ablakán, és ettől elfelejtettem, hogy valaha álmos voltam. Le se lehetett vakarni az ablakról, mivel kint hegyek voltak ám, meg szlovén folyók. Nem akármilyenek, szlovének! Azok mindig sokkal szebbek, mint az összes többi ország összes folyója. Áh, kicsit sem vagyok elfogult, ha Szlovéniáról van szó.

04_piran_sea.jpg

05_umag_shell.jpg

Koper

Tekintve, hogy nem sokat aludtunk, és tele voltunk cuccokkal (a vonatállomás nem ismeri a csomagmegőrzés intézményét), sok kedvünk nem volt a sétálgatáshoz, így inkább kerestünk egy alkalmatos helyet a parton, ahol tesztelhetjük az Adria vízminőségét. Sós, ne idd meg! Sziklás, "sziklacipő" nélkül ne hódítsd meg! Úszószemüveg és békatalp ajánlott. Szalmakalap és napszemüveg alapkövetelmény.

Kis ideig chillelgettünk a kiválasztott sziklákon napozgatva, aztán újra felpakoltuk a lovakat, és szép lassan elindultunk Piran irányába.

31_piran_bikes.jpg

Parenzana D-8 bicikliút
http://www.cyclingistria.com/d8_gb.html

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy Parenzana nevű vasútvonal, ami ma már remek bicikliútként üzemel Triesttől Porecig. Ha arra jársz, a D-8 táblákat kell keresni, ez a bicikliút hivatalos jelzése. A szlovén szakasz nagyon kényelmes és szépen kiépített, a forgalmasabb autóutakkal szemben a bringaút a kertek alatt, szántóföldek és szőlősök közt vezet, kisebb a szintkülönbség, single speeddel is bírható. A horvát határra érve viszont mintha a föld nyelte volna el az aszfaltot, csak kavics és salak, és óriási emelkedők. Mínusz egy a horvátoknak.

30_parenzana_map.jpg

12_parenzana_tunnel.jpgKoperben a bringautat közvetlenül a parton kell keresni. Éppen felújították, gyönyörű új burkolaton tekerhettünk. Izola-Portoroz-Piran sorrendben jönnek egymás után a városkák. Piran a félsziget csücskében fekszik, úgyhogy bárhova indultunk, Portoroz fele kell venni az irányt. Innen Lucija a következő település, majd Secovlje és a sólepárlók, meg még egy kicsi a határig, na aztán innentől jön a gubanc. Nem tudtuk, mire vállalkozunk, mikor átértünk a horvátokhoz. Nagyon sokáig toltuk fel egy salakos-köves, kihalt hegyre a bicikliket. Közben gps-en követtük az irányt, mivel Horvátország megszűnt jelzőtáblákat használni. Végül egy autóútra lukadtunk ki (végre aszfalt!!), ami elvitt Umagig. Szívesen tekertem én már bármilyen forgalmas autóúton, csak murvát ne lássak többet... Ezek után nagyon érdekel, hogy a Parenzana Umag utáni szakasza milyen lehet. Ti inkább csak montival vágjatok neki! 

13_umag_bike.jpg

Piran

Tavalyi emlékein nyomán ehhez a csodaszép kis itáliai hangulatú városkához ragaszkodtam leginkább, így végül bázisunkat is oda helyeztük. Szóval teljesen olasz, csak épp fele annyiba kerül. Se szlovénul, se olaszul nem beszélek, de az olaszt legalább imádom, tehát amikor azt mondom ciao, akkor már tudom, hogy épp nyaralok. Továbbá azzal se lövök nagyon mellé ha véletlen grazie-t mondok hvala helyett. Az utcán is mindenki olaszul kvartyog, az étlapon is minden kétnyelvű. Csak éppen nem 8 EUR az Aperol Spritz, mint Milánóban, hanem 4.

10_piran_panorama.jpg

Piranban kellemesen el lehet tölteni pár napot. Lehetetlen megunni azt a naplementét... Néztük partról, várból, viharos tenger fölött, jó időben is. Imádnivaló. A kacskaringós utcácskáit az utolsó napig nem tudtuk mind megjegyezni, de azért sötétben is hazataláltunk:) Volt egy nagy plüss elefánt a szomszéd ház lépcsőjén, eltéveszthetetlen. 

03_piran_street.jpg07_piran_beach.jpg

A partmenti sétány nappal strand, este pedig a bárok és éttermek fő terepe, de van ám Pirannak egy várfala, ami elrejt egy másik partszakaszt, amit tavaly kihagytam. Ide főleg a nudisták járnak. Na meg mi! Két oldalról is megközelíthető, mi a nehezebbet és gyorsabbat választottuk, lemásztunk egy falon. Ha körbe mész, akkor többet sétálsz, de legalább biztos, hogy nem esel le. 

18_piran_buildings.jpg

32_piran_streetart_cat.jpg

Ezen a strandon volt szerencsénk elcsípni a közeledő vihar első hullámait is. A távolban látszik a sötét felleg, majd hirtelen a csendet felváltja egy robaj, mintha egy vonat indulna meg. Aztán már ott is vannak az óriási hullámok a viharos szél kíséretében, és rengeteg ember egyszerre kapja fel cókmókját és menekül innen. Elég félelmetes volt. Szegény iskolás turistalányok még a vízből is alig tudtak kikecmeregni, mert vitte volna őket mindenfelé a hullámzás. Még az eső előtt visszaértünk a szállásra, este pedig az elárasztott sétányon jöhettek a hullámszelfik.

34_piran_storm.jpg

06_piran_sunset.jpg

09_piran_clouds.jpg

11_piran_church.jpgTartottunk tengeriherkentyű-sütős napot, várfalon naplementét nézős napot, egyik oldalon strandolósat, másik oldalon strandolósat, kávézóban croissant-t reggelizőset, főtéren balettnézőset, hamburgereset, csevapcsicsásat, pizzásat, tintahalasat, sziklán fagyizósat. Pirané volt minden esténk és reggelünk, meg néha a köztes rész is. Bármennyi időt el tudnék itt tölteni, és talán még jobban tetszik, mint tavaly.

Strunjan

Mikor azt nézegettem neten, hogy mit nem láttam még Piran környékén, ami megér pár km tekerést, rátaláltam Strunjanra, annak tengerpartjára, sziklájára, és az öbölre. Innentől ez lett az első számú célpont. Fel akartam mászni a sziklára, látni azt a kilátást, aztán meg lubickolni a vízben.

20_strunjan_bay.jpg

Gondoltam én nagy naivan, hogy elindulunk a hegyhez, a lábánál lekötjük szépen a biciklit, aztán felsétálunk. Csakhogy ez egy természetvédelmi terület, nem arról híres, hogy masszív fémből készült támaszok vannak minden szőlőföld és olajfa ültetvény sarkán. Úgyhogy cipeltük magunkkal végig a biciklit, fel a hegyre, aztán le a sziklákon keresztül a partra. Tiszta élvezet. 

Az igazi élvezet persze az volt, hogy élőben láttuk ezt a csodát. A tenger egyértelműen itt volt a legérintetlenebb és leggyönyörűbb. A szlovén kavicsos partok mondjuk nem a kényelemről híresek, de ha van egy "sziklacipőd" a vízben mászkáláshoz, és nem akarsz sokat feküdni a parton (én nem akartam), akkor ez a legeslegjobb hely. 

29_strunjan_beach.jpg

Szlovénia összes tengerparti városának összes strandja közül ez tetszett legjobban. A lista majdhogynem teljes, csak a Kopertől északra fekvő rész maradt ki a strandtúránkból.

Portoroz

Meguntuk a kavicsot, valami másra vágytunk. Állítólag Portoroznak van homokos strandja. Bár ezt így a partról, bicikliről útközben szemlélve nem találtuk meg, viszont találtunk füves strandot! Előnye, hogy ki van építve, éttermek, kávézók, mosdó, stb. Kényelmesebb a füvön feküdni, mint bárhol a kavicsokon, de nagyon sokan vannak. És Portorozban túl városias a hangulat, sehol sincs a Strunjan-féle érintetlen természet varázsa.

 

01_portoroz_flower.jpg

Lucija

Portorozból kigurulva a D-8 átvisz a Lucijai kempingen, szabad a be- és kijárás, és a part máris befoglalható:) Ez a jó a szlovén tengerparton, az egész egy óriási szabadstrand. Választasz egy megfelelő spotot a fák tövében, leheveredsz egy bokor árnyékában, hesszelsz egy szimpatikus sziklán egy kicsit, hallgatod a hullámok robaját, és így múlatod gondtalanul az idődet, miközben a horinzonton olykor-olykor előbukkan egy-két lassan tovatűnő hajó.

08_lucija_book.jpg

24_portoroz_dog.jpg33_plants_aperol.jpg

Izola

Utolsó nap, Koperbe visszafelé még útba ejtettük Izolát is. Majdnem el is menekültünk rögtön, annyian, de annyian voltak. A tengerre viszont nem volt panaszunk, úgyhogy maradtunk. Szerencsére a strand legvégében egy kávézó mellett, ahol a széltől recsegve szólt a rádió, találtunk füves-árnyékos placcot, sőt még a hátamat is neki tudtam dönteni egy fának, mert úgy sokkal kényelmesebb Merlét olvasni.

27_izola_bike.jpg

Finnországban jártunk

"Jártál már Finnországban?" – hangzott évekig a kérdés, mikor beszélgetések közben kiderült, hogy finn szakos vagyok. Mindig azt válaszoltam, hogy "még nem, majd egyszer". Kellett egy kis idő, míg ezt az álmomat is megvalósítottam, és az egyszerből végre most lett. 

tampere_lake.jpg

Egészen felemelő érzés egy olyan országba utazni, aminek ismerem a nyelvét, a kultúráját, a történelmét, a gasztronómiáját. Értem az utcai feliratokat, tudom mi az a finn kaja az étlapon, ami persze nincs kiírva más nyelven. Ha a boltban megkérdezik, kérek-e "pussit", akkor nem jövök zavarba az idősödő eladóra nézve. Megjegyzem az utca nevét, ahol lakunk, és nem csak összefüggés nélküli karakterek idióta halmaza: "valami H betűs, amiben van V is...?".

tampere_bridge.jpg

Tamperéről nem igazán árulnak aktuális útikönyvet kishazánkban, pedig szokásommá vált, hogy mindig veszek egyet, ha utazom. Nem mintha szükségem lenne rá pont ebben az országban, csak szeretem gyűjtögetni őket. Már-már elgondolkoztam, hogy írok én egy magyar nyelvű könyvet Tamperéről, de aztán rájöttem, hogy a blogpost gyorsabban megvan. A fejemben található rengeteg finnes info mellett magáról a városról neten keresgéltünk tudnivalókat, illetve egy '89-es Skandinávia útikönyvben elolvastam a vonatkozó részeket. Apropó! Tudtátok, hogy Tampere egyik testvérvárosa Miskolc?

 

Mi is van Tamperében?

 

tampere_stairs.jpgNyugalom, tavak. Gyors sodrású folyó. Soha le nem menő nap. Vörös téglás, régi, ipari épületek, amik mostmár leginkább kultúrközpontként működnek, helyet adva boltoknak, kluboknak, éttermeknek, kávézóknak, mozinak. Moomin és Marimekko. Finlayson és Design piac. Plázák. Karjalanpiirakka és a suklaajätelötötterö (jelentése 'csokifagyi', btw az első kedvenc finn szavam), és halleves (amit nem kóstoltunk), és a szauna, meg a finn metal, meg a taktaktakozó jelzőlámpák. Kilátótornyok, erdők, kávééé, itt-ott rohangászó nyulacskák, pórázon sétáltatott macska, sziklák, cicás kávézó.


És mi az, amit ne keress Tamperében májusban? Hajótúrák, vidámpark, közbringa, Moomin múzeum. Sajnos ezek a dolgok csak a nyári Tamperére vonatkoznak. Pedig úgy elterveztük, hogy majd biciklizgetünk, de sajnos a bérlés drága volt. Hajót se nagyon találtunk, a turistás városnéző járatok is csak júniusban indulnak be. A Moomin múzeum meg éppen átalakítás alatt áll, és hetekkel később volt csak a nyitás.
tampere_bridge2.jpg

tampere_buildings2.jpg

 

Finn tavak

 

Tampere két nagy tó között fekszik, a Näsijärvi és a Pyhäjärvi között, a kettőt pedig a Tammerkoski folyó köti össze. Van a környéken jó pár park is, tele gyönyörű fákkal. Kicsit azért hiányoltam a tengert, de így legalább felvehetem a bakancslistámra mondjuk Helsinkit, mint tenger mellett fekvő következő finn úticélt:)

tampere_seagulls.jpg

tampere_trees.jpg

 

Non-stop napsütés 

 

Mindig mondták, hogy Finnországban nyáron nem megy le a nap, de hogy májusban is inkább fent van este 10-11-ig, azt nem gondoltam volna. Öt napig felhőt se láttunk, folyamatosan tűzött a nap, délutánonként pólós időjárást is simán ki lehetett fogni. Éjszaka sajnos még kellett a nagykabát, de igazán túlélhető. Jó időben az egész város kint ücsörög a tavak és a Tammerkoski partján vagy a nagyobb tereken. Mi pedig híven a helyiek szokásaihoz, szintén így tettünk:D

tampere_park.jpg

tampere_sunset.jpg

 

Kilátótornyok

 

A magas helyek minden városban nagyon csalogatóak, a kilátótoronynak mindenképp bele kell férnie a programba. Nos, Tamperében kettő is van. A Näsijärvi partján fekvő Särkänniemi vidámparkban van a Näsinneula nevezetű, a Pyhäjärvihez közelebb eső pedig az erdő közepén, Pyynikin näkötorni vagy Observation tower néven található meg. 

tampere_n_sinneula2.jpg

A Näsinneula Skandinávia legmagasabb kilátótornya, 168 méter magas, a tetején pedig üzemel egy étterem, ami körbe forog, így például ebéd közben az egész tóvidéket belátni. A torony bejáratát elég nehezen találtuk meg az egyébként zárva tartó vidámpark közepén, de minden ajtót kinyitogattunk, míg végül egyszercsak belebotlottunk a recepcióba. 

 

A Pyynikki park tornya nekem jobban tetszett, a saját kis régimódi bájával. Ugyan nem olyan magas, mint a Näsinneula, viszont 1929-ben épült, az erdő közepén van, és kapni kávét meg fánkot az aljában:) Ott ücsörögtünk, és arra gondoltam, hogy több erdei kávézót szeretnék Budapestre. Meg tudnám szokni, hogy minden reggel ilyen csodás helyen igyam a kávét. 

pyynikin_n_kotorni_kahvila.jpg

 

Éttermek 

 

Finnország gasztronómiáját előzetes ismereteim alapján annyiban tudnám összefoglalni, hogy rénszarvas, lepény, áfonya, hal, zöldség, jégkrém. De hogy valójában mit is fogunk ott enni, arra nem készültem előre. Épp hogy beestünk a városba, rögtön az egyik gyárépületben kialakított étterembe huppantunk le a csomagjainkkal együtt. Itt épp ebédmenü volt: csirke rizzsel. Semmi finnes? Áhh...

10 EUR a menü, ebben benne van a főétel és az önkiszolgáló pult aprósüteményei, kávé, víz. Akkor még nem tudtuk, hogy ez egy zseniális árnak számít arrafele. Úgy alapvetően semmilyen országban sem szeretek 10 EUR-nál többet költeni éttermi ebédre. Finnország sajnos túllőtt ezen többször is. Nem véletlenül eszem annyi mekis sajtburgert utazásaim során. Hasznos, hogy 2 EUR-ból is jól lakhatsz, ha nincsenek nagy igényeid.

tampere_fabric_lunch.jpg

A boltokban normál áron lehet venni egy csomó mindent, így a reggeli+vacsi témát a szálláson elfogyasztott szendvicsekkel elintéztük.

Jártunkban-keltünkben azért csak kikötöttünk még pár teljesen átlagos, ám drága étteremben, ahol általában hamburgert vagy húsgolyót ettünk. Örömmel konstatáltam, hogy a húsgolyó-őrület nem csak Svédországban hódított. 15 EUR-ért már kapsz főételt, de ha iszol is hozzá, akkor 20 alatt biztos nem jössz ki. Plusz egy pont a szállás csapvizéért. Szóval igen, Tampere pont ugyanannyira drága, mint amennyire a svédek vagy a dánok voltak. Ez van, ha az ember északra utazik. Cserébe van tisztaság és fejlettség. 

tampere_jack_burgers.jpgUtolsó előtti nap viszont áttörés következett be étkezési szokásainkban, ugyanis Hämeenlinna városkájának egyik plázájában találtunk egy all-you-can-eat éttermet, ahol 12 EUR-ért volt mindenféle jóság. Ez magában foglalta a korlátlan italt és kávét is, időben viszont nem volt megkötés. Egész délután ott csücsülhettél és növeszthetted a zsírpárnákat a pocakodon, ha épp úgy tartotta kedved. Szerencsére Tamperében is megtaláltuk az étteremhálózat helyi bázisát, úgyhogy két napon olcsón megúsztuk a kajálást.

 

Kávé

 

Olvastam olyan cikkeket, hogy a finnek a világ legnagyobb kávéfogyasztói, meg tanulmányaim során is többször szóba jött, hogy a bizony imádják a kahvit, naponta rengeteget isznak. Én, mint az olasz kávék imádója, ezeket az északi löttyöket nem bírom kávénak hívni. Még mindig itt van a számban az első svéd kávé élménye, hogy mennyire borzalmasan keserű valami volt, és hogy mennyi cukrot kellett beleraknom, hogy végre iható legyen. Nos, lehangoló tény, de a finn helyi kávé ugyanilyen hatást váltott ki nálam.

tampere_coffee.jpgÚton-útfélen ki van rakva a kancsós kávé, mellette cukor, méz, tej, de nincs az az ízesítőmennyiség, ami ezeket finommá teszi. Max elviselhetővé.

Szerencsére pár leleményes vendéglátós rájött, hogy normális kávét is kéne árulni, így például megtanultak finom capuccinót főzni. Kedvencünk lett a "cicás kávézó", név szerint Pella's cafe. A cicás design mellett a kávéjuk is isteni volt, továbbá itt tankoltunk be reggelente péksütiből is. Végre nem csak a finn tankönyvből ismerem a korvapuustit, azaz fahéjas csigát. A svéd kanelbulle és a dán kanelsnegle után immáron a finn verziót is imádom. Fahéjas tekercseket minden pékségbe!

 

Tamperében egyébként egy valódi cicás kávézó is található, mint az itthoni catcafék. Sajnos ide már nem tudtunk benézni, mert későn eszméltünk, és vasárnap nem volt nyitva. Macskakedvelőknek pedig kötelező program! 

A finn kávéról már mások is postoltak, aki jobban elmélyülne a témában, olvasgathat itt:

 

tampere_trees_and_houses.jpg

 

Finn design 

 

Üdv a Marimekko és a Moomin hazájában!

tampere_muumi.jpgAz ország, ahol még a legkisebb boltban is múminos és Marimekko pipacsmintás szuvenírt kapsz. Ezen kívül ott van még a tamperei textilipar remeke, a Finlayson, ami a Moomin-kultuszt is beépítette repertoárjába, így boldogan válogathatunk a többek között múminos lakástextilek között. Ha nem akarunk leállni a konyharuha-párnahuzat párosánál, hozhatunk haza zuhanyfüggönyt, nesszeszert, bevásárlótáskát vagy kötényt. Sok helyen akcióznak is, 30-60%-kal már igazán megéri bevásárolni.

Pont kifogtunk egy design piacot is hétvégén, ami ugyanolyan, mint nálunk a WAMP, csak kb. négyszer akkora. Rengeteg finn tervező volt, ruhákkal, ékszerekkel, kiegészítőkkel, és óriási látogatottság is. Szívem szerint az egészet felvásároltam volna, odavagyok az északi minimalista cuccokért.  

tampere_designtori.jpg

 

Finn metal

 

tampere_guitar.jpg

Be kell vallanom, a finn metal miatt kezdtem finnül tanulni. Tetszettek a finn nyelvű dalszövegek. Így tíz évvel később teljesen evidensnek tűnik tehát, hogy Finnországban csakazértis meg fogok nézni egy finn metal koncertet. Egyik délután találtunk egy jó kis rockklubot, ami egyben étterem is. Ki volt írva, hogy este lesz két fellépő, egy finn és egy orosz metal zenekar. Ó hát ez csodálatos, megvan az esti program: sörözés és koncert a Jackben.

Elég furcsán élik a finnek ezt a koncertezést. Adott egy színpadon zúzó zenekar, meg az egy helyben ücsörgő közönség. Sehol egy haját rázó őrült, sehol a pogó, sehol egy álló vendég. Mindenki ül csöndben és bólogat a metalra. Nem ilyennek képzeltem. Egyébként az Apocalyptica koncertet két héttel kerültük el Tamperében, ott biztos nagyobb a pörgés. 

 

Hämeenlinna

 

Mikor már mindent láttunk Tamperében, kedvet kaptunk egy kis buszozáshoz, és online lefoglaltunk két 8 eurós retúrjegyet Hämeenlinnába. Megehetősen olcsó a buszozás, ha az akciós utakat választod. A Tampere-Helsinki táv jó esetben kijön 10 EUR-ból oda-vissza/fő. Akárhogy is nézzük, ez nagyon baráti ár, főleg, ha a Ryanair tamperés repjegyeit hasonlítom a Norwegian Air helsinkis útjaival. Szóval rájöttünk a tutira: ha legközelebb Helsinkibe szeretnénk menni, valószínűleg olcsóbb lenne Tamperéből busszal, mint Budapestről közvetlen járatos repcsivel. Mentünk is volna át Helsinkibe szívesen, de 2,5-3 óra a buszút, és ezt inkább nem vállaltuk. 

hameenlinna.jpg

Úgyhogy Hämeenlinnában kötöttünk ki, hogy megnézzük a 13. században épült várat. Legalább a kötelező kultúra-körök is megvoltak Finnországban. Mindig mondom, hogy a kiállításokat esőprogramnak találták ki. Biztos nem fogok szikrázó napsütésben fehér falak közt bóklászni, ha erdőkben is császkálhatok.

A vár egyébként jó program, tudom ajánlani, sajátos hangulata van. Hämeenlinnát ugyan nem sikerült körbejárnunk, de láttunk egy csomó plázát, megtaláltuk az all-you-can-eat éttermet, és vettem vászontáskákat a Finnlaysonban, úgyhogy látogatásunk mindenképp sikeres volt:)