Repülés Montrealba

2018. október 25. - pohóka

Eredeti terveink szerint októberben "csak" Amszterdamba utaztunk volna, de egy szeptemberi estén Panzi azzal a hírrel állított haza, hogy ugrott a holland kiruccanásunk, viszont megyünk helyette Kanadába. Ő kint dolgozik pár hetet Montrealban, én pedig meglátogatom. Ez bizony azt jelentette, hogy életemben először elhagyom Európát.

montreal_01.jpg

Viszonylag kevés időm volt felfogni, hogy tényleg átutazom a világ másik oldalára, ráadásul egyedül. Még sosem kellett 3 óránál többet repülnöm, átszállnom se. Asszem, a „lépj ki a komfortzónádból” klisét ebben a hónapban kipipálhatom.

Kicsit több előkészületre volt szükség, mint a hosszú hétvégés, európai útjaink során. Rohangásztam fel-alá hétköznap esténként, hogy meglegyen minden.

budapest_airport.jpgFeltétlenül szükséges kellékeim az utazáshoz:

  • érvényes útlevél
  • érvényes vízum
  • biztosítás
  • 110 voltos hálózaton is működő elektronikai kütyük, meg persze átalakító

Opcionális: egy nagyobb bőrönd (hideg = téli ruhák), kanadai dollár készpénzben, zenék és könyvek a 8,5+2 órás repüléshez

Az útlevelemet még májusban megcsináltattam, a vízumot pedig neten kell intézni, kb. 15 perc alatt kész. A fényképezőgépem akksijához kellett egy új töltőt vennem, ami működik a kanadai hálózaton is, de ezt is gyorsan beszereztem. Éves utasbiztosításom van Európára, szóval általában ezzel nem kell foglalkoznom, de most muszáj volt.

Már csak a bepakolás volt hátra.

Ezen a ponton még szenvedtem egy kicsit a „8 kilós kézipoggyász” kikötéssel, ugyanis az enyém olyan 10-11 körül mozgott. Így hát az utolsó estémen még éjfélkor pakolgattam át a kis bőröndből egy kevésbé súlyos utazótáskába.

Budapest > Zürich > Montreal

 

Kis gyomorgörccsel érkeztem Lisztferihegyre, ahol minden simán ment volna, ha a repülő hajlandó lett volna időben felszállni. Nos, az a helyzet, hogy 1 órával később indult. Mindezt úgy, hogy Zürichben eredetileg 1 óra 45 percem lett volna átszállni. Fogalmazzunk úgy, hogy az átszállás sikerességét, illetve létrejöttét egy 1 órás késés nagyban befolyásolta. Köszi, Swiss Air.

swiss_air.jpg

Rettenetesen ideges voltam. Leszállás után át kellett keverednem a reptér másik oldalára, útlevél-ellenőrzés itt is, sorban állás, emberek kerülgetése, rohan rohan rohan, levegőt se vesz, rohan. Hivatalos indulási idő előtt 7 egész perccel a helyemen voltam a montreali gépen. Majd bemondták, hogy még fél órát állunk. Haha, oké. Én akkor már nyugodt voltam. Elhelyezkedtem, boldogan konstatáltam, hogy a mellettem ülő pasas se nem büdös, se nem hangos, se nem folyik át az én székemre, majd megkezdődött 8 és fél órás utazásom a világ másik oldalára.   

Megnéztem két filmet, elolvastam egy magazint, kipróbáltam 6 különböző ülőpózt, megkaptam a repülős ebédemet, vacsorámat és desszertemet, aztán végre leszálltunk. A montreali reptéren még egy kis sorban állás várt, majd egy automata leellenőrizte az útlevelemet, és be kellett ikszelnem többek között azt is, hogy nem hoztam füvet meg fegyvert az országba. Még egy fotót is készített a repüléstől kócos fejemről. Magyar idő szerint este 21:30 körül landoltam, ez Montrealban 15:30. Nyertem egy fél napot, és kíváncsian vártam, hogy bírom a jetlaget.

A bakancslistás Párizs II.

Múltkori bejegyzésemben már említettem, hogy lesz második rész is Párizsról. Következzék tehát a Louvre, Versailles, a Tuileriák Kertje, illetve a még több képzőművészet jegyében a d'Orsay és L'Orangerie múzeumok. Plusz egy kis gasztronómia a végére.

Louvre

louvre_pyramids.jpg

Piramisok egy tér közepén, íme a Louvre. Ki itt belépsz, bizonyára nem lépsz ki 6-7 órán keresztül. 

Több helyről kaptam olyan információkat, hogy a Louvre-ban annyira sok a néznivaló, hogy nem lehet egy nap alatt végezni vele. Azért mi megpróbáltuk a lehetetlent, végigjártuk az EGÉSZET, már ami a jegyünkkel legálisan látogatható területet illeti. A taktikám az volt, hogy nem olvastam el a hosszú leírásokat (amiket normál esetben el szoktam), és így "csak" 6,5 órát töltöttünk el benne, de ebbe beleszámolom a két szendvicset meg a kekszet, amit ebédeltünk. Ja igen, érdemes felkészülni egy kis inni- és ennivalóval, mert elég nehéz hozzájutni bármihez odabent, mindegyik büfénél óriási sorok kígyóztak. A Louvre-túra végére eléggé le lehet fáradni fizikailag és szellemileg is, kész felüdülés volt újra kilépni a napra. 

louvre_3.jpg

louvre_4.jpgÁltalában a festmények játsszák nálam a főszerepet, azokkal bármikor le lehet venni a lábamról. Utána közvetlenül bandukolnak a régi bútorok, majd az üveg- és a porcelántárgyak, textilek. Amit nagyon sajnáltam, hogy a "múmiás rész" le volt zárva karbantartás miatt. Emlegettem, hogy "húúú még a múmiákat is meg kell néznünk", de aztán szembesültünk vele, hogy minden nap más részt zárnak le a felújítás miatt, így ottjártunkkor sajnos a múmiák voltak soron. A többi nap sem lett volna jobb, az egyiken például az egész francia festészetet száműzték a megnézhetők listájáról. Ha festészet és múmia között kell választanom, nem kérdés, hogy mégiscsak a festészet a nyerő.

louvre_painting.jpg

A Louvre-nak megvan az az előnye, hogy a nagy körbe-körbe járkálás közben ki-ki lehet tekingetni az ablakain, ahonnan szép kilátás nyílik a városra, az épületekre meg az emberekre. Különösen a második, legfelső emeletet élveztem, csomó képet onnan lőttem.

Abszolút pozitív a véleményem a Louvre-ról. Igazán megérte a 15 eurót és az 6-7 órát is. Az időszakos kiállítás Delacroix volt 7 EUR-ért, arra mi nem mentünk, de érdemes csekkolni mindig az aktuálisat, ha épp ide készülsz. 

louvre_inside2.jpg

Az épületbe a bejutás simán ment. 15 percet álltunk sorba, a jegyeket is hipp-hopp megvettük bent, szerencsére van egy csomó jegyautomata. Az online elővételes jegy 2 euróval drágább egyébként, mint a helyszínen váltott, és garantálja a gyors bejutást. 

louvre_stairs.jpg

Sorban állás: 15 perc

Belépő: normál jegy 15 EUR, időszakos kiállítás 7 EUR

 

Tuileriák Kertje

tuileries2.jpgA Louvre szomszédságában van egy remek kis kertecske, a Tuileriák kertje. Többször is leheveredtünk a fűbe piknikezni, vagy kerestünk egy szimpatikus széket a szökőkút mellett. Nekem ez volt az egyik legkedvesebb helyem Párizsban, nagyon jó a hangulata. Szívesem hazahoznám, az éppen szétbombázott Városliget helyén pont jól mutatna. 

paris_eye.jpg

tuileries.jpg

Belépő: nincs

 

Versailles-i palota

versailles_22.jpg

versailles.jpg

Kétszer is kivonatoztunk Versailles-ba. Egyik nap a palotát néztük meg, másnap visszamentünk a kert miatt. Így utólag már bánom, hogy a palotára szánt időt nem a kertjében töltöttük inkább. Számomra ugyanis a Versailles-i palota volt a legkevésbé érdekes látnivaló egész Párizsban. Mondjuk úgy, hogy ár-érték-idő arányban nagyon a lista végén kullog. XIV. Lajos építészete persze gyönyörű meg minden... de nem érte meg a 2 óra várakozást, a 18 eurós belépőt, a kivonatozást és a visszavonatozást sem. Mindezt azért, hogy a kastélytermek között egymást tapossák a turisták. Persze, meg kellett nézni, hogy mindezt le tudjam írni róla utólag. De kérem vissza azt a két teljes óra sorban állást. Inkább sétálgattam, majd ücsörögtem volna a fűben a palota 800 hektáros parkjában, a tó mellett, miközben előttem békésen csónakáznak a párocskák.

 

Belépő: 18 EUR,

Sorban állás: 2 óra

 

Versailles-i kert

versailles_garden2.jpg

A kastélyparkban minden van, amit csak el lehet képzelni. Szökőkút szökőkút hátán, tavak, ligetek, sétányok, virágok, pálmafák, hattyúk, kacsák, birkák, erdő, és a palotán kívül két kisebb kastély is, a Kis Trianon és a Nagy Trianon. Utóbbihoz be is mentünk, mivel nyitva volt a kapu. Emberekkel viszont nem találkoztunk, így a maga nyugodt pompájában megcsodáhattuk a hatalmas márványoszlopokat, a köztük húzódó fekete-fehér kövezetet és a mindezt körbevevő díszkertet. versailles_garden3.jpg


sheeps.jpggrand_trianon.jpg

grand_trianon2.jpg

versailles_forest.jpg

Belépő a parkba: ha épp eseményt rendeznek benne, akkor 8,5 EUR, különben ingyenes

Sorban állás: 1 perc

 

Musée d'Orsay & Musée de L'Orangerie

monet_waterlilies.jpg

Listámon volt a d'Orsay múzeum, az útikönyvem alapján pedig kedvet kaptam a L'Orangerihez is. Kombinált jeggyel eléggé megérte. Monet tavirózsáit a l'Orangeriben az örökkévalóságig tudnám bámulni.

dorsay.jpg

restaurant.jpg

A d'Orsay pedig teljes egészében gyönyörű. Az épület belseje és a festmények is. Csak kapkodtam a fejem, annyi híres festményt láttam. Ezen kívül érdemes megcsodálni az éttermeket is, elképesztő dizájnjuk van, imádtam. Épp végeztünk zárásra, kicsit rohanósra sikeredett az utolsó pár terem. Épp Renoirnál jártam, amikor rádöbbentünk, hogy már csak nagyon kevés időnk van. Hirtelen felbolydult hangyaboly jelleget öltött a helyszín, minden látogató elkezdett rohanni. De megérte, ugyanis a legeslegvégén megnézett Van Gogh-klasszikusokat igazán kár lett volna kihagyni. Érdekességképpen: az utolsó teremben találkoztunk azzal a turistával is, aki minden meztelen nős festménynél közeli fotókat lőtt a nők arcáról és melléről.

dorsay2.jpg

Kombinált jegy: 17,5 EUR

Sorban állás: 5 perc

Gasztronómia

Hát én bizony megkóstoltam a csigát! A koncepció az volt, hogyha már idáig eljöttem, az fix, hogy nem megyek haza se csiga, se bagett, se croissant, se créme brulée nélkül. A csiga egyszer elég is volt, a többi jöhet minden mennyiségben éjjel-nappal, leöblítve némi Kronenburg Blanc-nal, ami nem mellesleg az egyik kedvenc söröm.

crepes_and_snails.jpg

A créme brulée-ért egy tucat utcát bejártunk, míg végre megtaláltuk a legkedvezőbb árú éttermet. Utána már az összes hely árszínvonalát ehhez mértük. Asszem kb, 13 euróról indultunk, majd 6-7 körül találtunk megfelelőt. Párizs nem olcsó. Nagyon nem. Főleg ha az ember lánya teraszokon ücsörögve szeretné elfogyasztani kávéját, créme brulée-jét, palacsintáját, vagy netalántán vacsoráját. Egy cappuccino 7-8 euro körül mozog, egy korsó sör szintén, ásványvíz "csak" 5 euro, de lám-lám, még a desszert is legkevesebb 7-10 euróért kapható. Tehát meglepő módon, az első, welcome esténket leszámítva nem is ettünk úgy rendesen étteremben. Vagy ha ettünk is valami minimálisat, inni nem kértünk hozzá. Ilyenkor egy kancsó vizet szó nélkül kihoztak. 

paris_bar.jpg

A cappuccinóról is leszoktam pár napra, mindenféle, fele annyiba kerülő kávékat kértem, amiket igazából bár ne kértem volna. Utolsó mentsvárként a Starbucks-ba menekültünk, ahol már 4-ért kaptam finom cappuccinót. 

paris_streets.jpgpostcards.jpg

houses.jpg

Konklúzió

Imádtam a párizsi hangulatot, az utcaképet, a jól öltözött járókelőket, az épületeket, a múzeumokat, és a parkokat... azokat nagyon! A metrózást nem szerettem (de olyan országot még nem találtam, ahol szerettem volna) és az árszínvonal sem lett a kedvencem. Egyszer még minimum szeretnék visszamenni, sőt, több francia város is érdekel, a későbbiekben majd gyakrabban bújom a repjegyeket ebbe az irányba:) 

versailles_sheep.jpg

A bakancslistás Párizs

Réges-rég bakancslistás várost pipáltam ki. Egy hetünk volt rá, hogy megnézzünk mindent Párizsban, amit szerettünk volna: impresszionistákat nagy mennyiségben, Louvre-ot, Versailles-t, Eiffel-tornyot, Notre Dame-ot, Champs-Élysées-t, Diadalívet, Montmartre-t. Életemben először kóstoltam csigát és créme brulée-t. Lóbáltam a kezemben bagettet, echte francia croissant-t nyammogtam egy padon a Notre Dame mellett. Piknikeztünk a Tuileriákban, és forgattam a fejem az utcán, hogy mennyire jól öltöznek itt az emberek. Mindezek után arra jutottam, hogy bármennyi időt képes lennék eltölteni Párizsban. 
eiffeltower.jpg

 

Eiffel-torony 

 

Az Eiffel-toronyról minden ember fejében él egy csomó kép. A filmek tele vannak vele, és ott minden párizsi ablakból látszik. Gyerekkorunkban már a Disney-k is ezt mutogatták. A kínai étteremben Eiffel-tornyos a műanyag asztalterítő meg a szalvétatartó, és a horvát tengerparton is Eiffel-tornyos pólóban szolgál fel a lányka. Még a csapból is a torony folyik. 

eiffel_tower.jpg

A legelső emlékem nem tudom pontosan, mikor lehetett, de szerintem valahol a Macskarisztokraták környékén keresendő. Mert a párizsi macskák a párizsi háztetőkről a tornyot bámulják. Bizony. És amit a macskák bámulnak, azt nekem is látnom kell. Ennél él egy kicsivel frissebb emlékem is, méghozzá 2016-ból. Genfben néztük egy óriási tévén a foci EB-t. A végén az Eiffel lábánál volt a buli, ahol David Guettának felhúztak egy jókora színpadot, és ő táncoltatta meg ott az összes mindenkit, és csodásan ki volt világítva az egész környék. És akkor arra gondoltam, hogy mennyire szívesen szanaszéjjel táncolnám magam a tömegben Guettára, az Eiffel-torony lábánál.

eiffel_view.jpg

Első párizsi napunkon általános várost-jól-megnézős délutánt tartottunk. Panzi már párszor járt itt, így szerencsére spóroltunk egy csomó időt, mivel ő már tudta, mi hol van. A Szajna-parti séta után random Eiffel-tornyoztunk egyet. Mivel hirtelen döntés eredményeként érkeztünk pont akkor, a legtetejére nem jutottunk fel teltház miatt, így csak a második emeletről nézhettünk le. Ha téged mindenképp érdekel a teteje, vegyél előre jegyet online, de akkor érjél ám oda a pontos időpontra. Én a párizsos tartózkodásomból kizártam az időpontokra rohangászást, tehát mi nem vettünk sehol sem jegyet előre, és az Eiffel tetejét leszámítva így is bejutottunk mindenhova. 

eiffel.jpg

Belépő: a 2. emeletre gyalog 10 EUR, a tetejére gyalog és lifttel 19 EUR

Sorban állás: 1 óra

 Botanikus kert

 

Egy napsütéses második napra a virágba borult botanikus kert kifejezetten jó ötletnek tűnt (és az is volt). Nagy előnye, hogy ingyen van, kivéve a pálmaházat, ami egyébként zárva volt. Napi virágillat-mennyiségünk után bedobtunk egy kávét, majd a Montmartre felé vettük az irányt. 

red_flower.jpgbotanical_double.jpg

palmhouse.jpg

blossom.jpg

botanical_bunny.jpgfrog.jpgBelépő: nincs

Sorban állás: nincs

Montmartre & Sacre Coeur

 

montmartre_2.jpg

Vettem pár éve egy Montmartre feliratos pólót, amin egy macskaköves utcácska rajza található, a Sacre Coeur-rel a háttérben. Az áll rajta: Rue Mademoiseille. Szerettem volna elmenni oda, és jól megnézni magamnak. De mint kiderült, a Montmartre közelében sohasem volt ilyen nevű utca, és csak Párizsnak a másik felén, 7 km-rel arrébb létezik. Mivel minden utca barátságos és szűk és macskaköves a bazilika környékén, így tulajdonképpen bármelyik lehet a pólómra rajzolva.

gargoyle.jpg

montmartre3.jpg

montmarte.jpg

A Sacre Coeur-t kívülről-belülről megcsodáltuk. Szintén ingyenesen látogatható, csak a kupolája fizetős. Mikor már kezdett tömegiszonyunk és napszúrásunk lenni, az egyik hangulatos, pólómra hasonlító utcában, ahol sok bicikli állt a sarkon, elfogyasztottuk jól megérdemelt palacsintánkat egy 40 négyzetcentiméteres asztalkánál, és közben néztük az előttünk elhaladó járókelőket. Olyan franciásan.montmartre4.jpg

 

Belépő a bazilikába: ingyenes

Sorban állás: 10 perc

Nortre Dame

 

notre_dame.jpg

Egyszer régen volt egy karácsony, amikor a Disney-féle Notre Dame-i toronyőr könyvet kaptam ajándékba a szüleimtől. Bordó volt a borítója, vagy barna. Ültünk a kocsiban este, és az volt a legnagyobb bajom, hogy olvasni szerettem volna az új könyvemet útközben, és túl sötét volt hozzá. Mostmár sajnos, nem tudom, hol kallódik az én régi könyvem, de ez a pillanat él a fejemben róla. Na, hát szóval legfőképp ezért szerettem volna megnézni a Notre Dame-ot.

notre_dame_2.jpg

A toronyba ugyan nem mentünk fel, de a templomban kétszer is körbesétáltam, és az én régi, bordó könyvemre gondoltam, meg arra, hogy amint hazamegyünk, megveszem a felnőtt változatot belőle. Azóta egy fehérvári antikváriumban megtaláltam 300 Ft-ért, és most rettentő boldog vagyok vele. Vár rám pár száz oldalnyi leírás erről a különleges katedrálisról meg Párizs egyéb épületeiről. 

notre_dame_3_b.jpg

Belépő a katedrálisba ingyenes, belépő a toronyba 10 EUR

Sorban állás a katedrálisba: 10 perc

 A bejegyzésnek folytatása következik, mely mindenképpen tartalmazni fog pár sort és pár fotót a Louvre-ról, Versailles-ról és a kertjéről, néhány birkáról, néhány emberről, továbbá párizsi háztetők is helyet kapnak benne. Azon még gondolkozom, hogy a csigás képet is felhasználjam-e...

 

Hosszú hétvége Portóban

Szigorúan előírt téli napsütés-mennyiségemet idén is a portugál óceánparton óhajtottam begyűjteni, szóval már jó előre, novemberben betárazunk repjegyből, míg végre elérkezett a várva-várt portói hosszú hétvégénk.

01_porto_ribeira_2.jpg

A "mikor is napoztam utoljára?" kérdést néha felteszem magamnak a téli időszak alatt, és eszembe jutott az a kellemes, december eleji pár órácska, amit a máltai sziklákon töltöttünk. Akkor is arra gondoltam, hogy minél több időt üldögéljek ott egy szál pulóverben, mert egyhamar nem lesz rá példa.

De szerencsére a portói tél elhozta számunkra a vágyott napsütést, 18-20 fokos délutánok kíséretében. Mi meg a napok leteltével inkább töltöttünk volna még pár semmittevős hetet a színes házikók között, a macskaköves utcácskákon járva, és az óceánparti sétány bordó padjain ücsörögve. 

porto_palms.jpg

Óceán

 

Rá kellett jönnöm, hogy sosem láttam még homokos strandot óceánnal. Sőt, a tavalyi lisszaboni kirándulásunkig még óceánt se láttam. Viszont ott csak szééép nagy sziklás partokat csodáltunk, homok bizony egy szem se volt. Portóban meg ott figyel az óriási homokos plázs a szörfösökkel, már csak Pamela Anderson hiányzott, hogy gyorsan berohanjon megmenteni valakit. Igaz, a vízben a szörfösökön kívül senki sem tartózkodott, de egy másik partszakaszon láttam egy embert fürdeni. Biztos északi. 

02_porto_lighthouse.jpg

porto_ocean.jpg

Egész szokatlan volt, hogy emberek ülnek a földön, piknikeznek, bikiniben napoznak, nem tipikus februári kép. Hazaindulásunk előtt mi is kifigyeltünk magunknak egy megfelelő, füves részt, ahova kifekhettünk hallgatni az óceán zúgását. Néha egy-két kutyus odajött haverkodni, madarak mászkáltak a fűben, én meg olyan ihletett hangulatba kerültem, hogy elkezdtem lerajzolni a partot meg a vizet egy kitépett füzetlapra. És igen, haza akartam vinni az óceánt.

03_porto_surfers.jpg

 

Gasztronómia

 

A helyi szendvics és a bébikecske

sintra_francesinha.jpgPortugália az az ország, ahol életemben először olyan dolgot rendeltem az étlapról, amiről tényleg fogalmam sem volt, hogy micsoda. Ez tavaly történt Sintrában, és kihoztak egy narancssárga lében (én mindig úgy mesélem, hogy gulyáslevesben) úszó melegszendvicset. Mint kiderült, ez egy tipikus portói étel, a francesinha. Ha visszaemlékszem, annyira nem voltam elragadtatva, hogy idén is ilyet akarjak enni. Viszont körülöttünk az összes asztalnál ezt szolgálták fel az egyik étteremben, miközben éppen az octopus rice-ommal voltam elfoglalva. Szóval én tartom magam ahhoz, hogy plusz egy pont minden olyannak az étlapon, ami a tengerben él, viszont mínusz 1 a gulyáslevesben úszó tükörtojásos szendvicseknek. Ja és a grilled baby goatot is skippeltem egy másik helyen. Nem eszem grillezett kiskecskéket, mert magas a cukiságfaktoruk a youtube-on

08_porto_port.jpg

04_porto_crane.jpg

A vegaburger kifogyott, lazacburger nem is volt

Olyan helyen is megfordultunk, ahol egy lazacos burgert kértem, de mivel az elfogyott, vega burgerre váltottam. Azt hittem, rosszul vették fel a rendelést (de nem), mivel kihoztak egy pirítóst, amin volt egy zöldségfasírt, a tetején sajttal, mellette meg sok saláta. De legalább kaptunk egy pohár ingyen sört a sok várakozásért. Egyébként itt épp a folyóparton ücsörögtünk a tűző napon, szemléltük, hogy zajlik a portóiak mindennapi élete, néha pedig közbecsengetett a retro Jameson-villamos. A legnagyobb problémám az volt, hogy napszemüvegen keresztül is hunyorgok, és hogy vennem kéne egy erősebbet. Szóval nem, nem érdekelt, hogy már egy órája várok a kajámra, meg az se, hogy zöldséges pirítóst kaptam vega burger helyett. Inkább leöblítettem a torkom az ajándéksörrel.

De egy biztos: én és a portugálok egészen más nyelvet beszélünk, ha kajákról vagy italokról van szó. 

25_porto_tram.jpg

Kávé?

12_porto_ribeira.jpg

Kísérleteztem egy tortaszelettel is egy pékségben, ami meglepő módon isteni volt, ám ugyanez nem mondható el a kávéjukról. A pultos rákérdezett, mit iszom, én meg itallap híján rávágtam, hogy cappuccinót. Erre ők kihozták életem legeslegfurább, cappuccinónak ki nem néző löttyét, amiben kávészerű porból gombócok úszkáltak, de olyanok, amik nem akartak feloldódni. Ráragadtak a kanalamra, és undi volt és áá miez, miért áll a csésze alján egy centi ragadós fekete szutyok. Aztán kértem egy másikat, de kihozták ugyanezt, nagyjából összekavart állapotban. "Szerinted beleköptek?" "Szerintem nem" "Hát nemtom" Elkezdtük sasolni a mellettünk lévő asztalokat, és azok is bőszen kavargatni kezdték, amiket eléjük raktak. Tanulság: Portugáliában nem kérünk cappuccinót. Pedig megnéztem, volt kávégépük...

 

Vaníliás kosárka, sajt és bor

09_porto_cheeseplate.jpgSzerencsére létezik pár étel a portugáloknál, amit viszont szeretek. A már említett tengeri herkentyűkön kívül imádtam az olívabogyót, a boltokban isteni sajtokat találtunk, az összes sör és bor finom volt, amit kóstoltam, és ne feledkezzünk meg a "vaníliapudingos" kosárkáról (nem vanília puding van benne, csak olyan az íze), alias Pastéis de natáról. Ez ugyanis a kedvenc portugál sütim. Tavaly részben ezen éltünk lisszaboni tartózkodásunk alatt, idén is megettem egy-kettőt. Ha a portugál gasztronómiából kéne választanom egyetlen egy finomságot, bizonyára ez lenne. Rögtön utána a kecskesajt és a bor holtversenyben.

 

Szuvenírek

 

A hűtőm mágnesekkel való telepakolásán kívül a másik hülyeségem, hogy pici kavicsokat hozok haza minden országból, majd felsorkoztatom őket a polcon, miután persze ráírtam, honnan származik. Ha ez megvan, és még esélyes, hogy lesz hely a táskámban, egészen változatos dolgokat vagyok képes vásárolni. Az ékszerekkel könnyen levehet bármelyik város a lábamról, mert mennyire jó már, hogy elfér a zsebemben is. Tehát ezt megünneplendő, Portóból 3 darab kézműves fülbevalóval és két gyűrűvel távoztam. Büszke vagyok magamra, hogy csak ennyivel megúsztam, ugyanis még a csapból is fülbevalók folytak.

17_porto_seagull.jpg

05_porto_ribeira.jpg

19_porto_river.jpgAz óceánon kívül a másik kedvenc helyem az egész városban a Ribeira negyed volt, a csodás kis házikóival. Imádom a színes házakat. Imádom őket Amszterdamban, Koppenhágában, Piranban, Stockholmban, meg Portóban is. Na ha már van egy ennyire tökéletes kis szeglete a városnak, az a következő, hogy ezeket a pompás házakat nyomtatják mindenre. Párnára, kötényre, táskára, füzetre, mágnesre, medálra. Inkább már körül se néztem. "Nem veszek semmit, nem veszek semmit" – mantráztam, majd lőttem pár képet, de a már említett pár ékszeren kívül valóban nem vettem semmit magamnak. Becsszó.

07_souvenirs.jpg

Portugáliában csempézve vannak a házak, méghozzá szép színesen, ezek a csempék az azulejók. Ilyeneket érdemes bármilyen formában hazavinni, nagyon mutatósak. Ékszereken is szerepelnek, de vannak falra akaszthatós verziók, illetve edényalátétek és társaik. Apukám a lelkemre kötötte, hogy hozzak neki Portóból egy falra akaszthatós csempét, tehát az már biztos, hogy ajándéknak tökéletes. 

A helyiek

 

Annyira bírom azokat a mediterrán városokat, ahol kismotorral járnak a helyiek. Portóban is motorral jött a szállásadónk az apartmanhoz, hogy átadja a kulcsokat. Szicíliában ugyanez biciklivel történt, arra is külön pluszpontot könyveltem el magamban:)

06_porto_houses_2.jpg

21_porto_locals.jpg

Itt mindenki ismer mindenkit. Véletlenül összefutnak az utcán. És tökjó, hogy mi ezt végignézhettük naponta akár többször is. Ez nem nagyváros, ez nem Lisszabon vagy Budapest. Itt barátságos szomszédság van, haverkodás, délutáni sakkozás az óceánparton, esti trécselés a téren. 

Az ablakból kilógó, bámészkodó és/vagy cigizgető helyieken jókat mosolyogtam. Őket se nagyon érdekelte, hogy a legnépesebb sétálóutcán laknak, és valszeg minden fotón szerepel a fejük. Ettől ők még békésen nézelődtek tovább.

22_portohouses.jpg24_porto_park.jpg

 

Nyugodt szívvel ajánlom Portót mindenkinek, nekem jobban tetszett, mint Lisszabon. Barátságos, színes kiváros, óceánnal, kedves emberekkel, sirályokkal, részben feledhető gasztronómiával. Javaslom a bort az étkezésekhez, azzal még a rossz fogás is jobban csúszik.

14_porto_street.jpg

15_porto_buildings.jpg

16_porto_tulips.jpg

Szlovénia a télben

"Olyan helyet válassz, ahova odaérünk kocsival max 6 óra alatt" – hangzott a válasz, mikor felvetettem Panzinak november végén, hogy szerintem el kéne utaznunk szilveszterkor. A repjegyárak addigra már az egekbe szöktek, de nekem tökéletesen megfelelt az autós verzió is. Nyilván már meg sem lepődtök, hogy megint Szlovénia lett a befutó.

02_bled.jpg

Már egy ideje motoszkált a fejemben, hogy le kéne csekkolni a téli Szlovéniát is egyszer, meg az is, hogy valami más országban kéne tölteni a szilvesztert. Pipa egy, pipa kettő. 

Először Bledre gondoltam, de a szállásnézegetés nem járt sikerrel, úgyhogy arrébb ugrottam pár kilométert a másik tóig, így lett végül a Triglav Nemzeti Parkban fekvő Bohinj és egy kedves kis apartman a havas völgyben, erkéllyel és kilátással az óriási hegyekre (azóta az új életcélom, hogy veszek ott egy házat).

16_mountains.jpg

 

Bled

 

Mivel úgyis útba esik Bohinj felé, első nap megálltunk ott pár órácskára. Felmentünk a várhoz, körbesátáltuk a tavat, a végén pedig ettünk egy híres bledi krémest, hozzá forró csokit ittunk marsmallow-val. Bledben egy csepp hó nem volt, csak a hegycsúcsok árulkodtak az évszakról. Még karácsonyi zene szólt, fent maradtak a kisjézuskák meg az angyalkák a fákon, sült kolbászt és forralt bort árultak a téren. Nosztalgiáztam kicsit: "itt úsztunk be a templomhoz", "itt másztunk fel a hegyre", "itt reggeliztünk a kacsákkal". Korábbi Bledes bejegyzésemet megtalaljátok ITT

08_bled_castle.jpg

 

Bohinj

 

Bohinjban végre nemcsak tó volt, hanem hó is, amit nagyon-nagyon imádtunk. Igazi Winter Wonderland hangulat uralkodott a völgyben, körös-körül csak hegyek, és minden csupa hó. A budapesti hétköznapok sajnos sok havat nem tartalmaznak, legutóbb tavaly ilyenkor az Etnán volt szerencsém ujjongani a fehér, téli táj láttán.

14_river.jpg

Első reggelünket az erkélyen kezdtük, jól beöltözve teát kortyolgattunk, de persze a látvány és az utca másik oldalán csobogó, zöld színű folyó hangja minden nagykabátot megért. Vigyük haza a hegyeket, meg ezt az erkélyt, meg a folyót is! Minden reggel erre szeretnék kelni.

03_foggy.jpg

13_sunset.jpg

Reggeli után nekivágtunk a tónak, és jól körbetúráztuk. Kicsit több mint 13 km-t tettünk meg, minden irányból megcsodálva az összes hegyet, minden szögből lefotózva az összes fenyőfát. Találtunk hegyi patakokat is, meg csipkebogyót a fél méteres hóban, vörösbegyet a parton. Az ösvény nem igazán volt mostanában megtisztítva, úgyhogy számtalan kidőlt fát kellett megkerülni, átmászni rajta vagy alatta, miközben arra figyeltünk, hogy a lefagyott havon ne csússzunk el. Mission completed.

Esténket egy barátságos étterem csevapcsicsájával zártuk, meg persze a jól megérdemelt pohár borral. 

12_robin.jpg

 

Savica vízesés

 

09_savica_waterfall.jpg

10_savica_waterfall.jpgHegymászást terveztünk a harmadik napra, a síkságon történő tókörökről magasba vágytam. Az útvonalat Panzira bíztam. Többször elhangzott a "Keress nekem hegyet" vagy a "Találtam neked vízesést". Így lukadtunk ki a Savica vízesésnél, ami az internet szerint télen "nem működik". Odamentünk, megnéztük, megközelíthető saját felelősségre. Jó lesz. Ennek örömére legalább belépőt nem kellett fizetnünk. Meredek lépcsősor, minden egyes lépcsőfokon vastag jég csillog, mellette itt-ott hóban kitaposotott alternatív útvonalak. Korlátba, fákba kapaszkodva és nagyon óvatosan meg lehetett oldani a feljutást. Jelentem, a vízesés télen is működik, és valószínűleg így van ez Szlovénia több látnivalójával is, melyekre a könyvek és cikkek október után úgy tekintenek, mintha nem is léteznének. 

07_savica.jpg17_lake_bohinj.jpg

 

Szóval a Savica vízesés szép, a környékéről pedig jelzett túraútvonal kezdődik, úgyhogy kicsit kései indulással, de nekivágtunk a Komna nevű hegynek. Sajnos a végére nem jutottunk, mert sötétben necces lett volna a visszaút. 800 m-t mentünk felfele, úgyhogy így végül 1200 m-nél fordultunk vissza. 1520 m-nél lett volna egy Dom Na Komni nevezetű hegyi kunyhó szép panorámával. Az útvonal innen a továbbiakban két csúcsot is érint, a Mali Bogatint (1977 m) és a Veliki Bogatint, másnéven Mahavščeket (2005 m). A részletes túraleírást egyébként megtaláltam utólag ITT. 

Boldog voltam, hogy másztunk hegyre, hogy láttunk vízesést, meg annak, hogy ennyire gyönyörű helyen lehetek december 31-én. 

15_tree.jpg

04_forest.jpg

 

Szilveszter

 

Három túrázós nap után pont egy csodálatosan nyugis éjszakát képzeltem el 31-re. Neten azért körbenéztünk, miféle helyi bulik fordulhatnak elő egy olyan kis faluban mint Stara Fuzina. Találtunk egy outdoor partyt 9-kor kezdődő koncerttel, meg valami mást is pár településsel arrébb. A kocsikázást és sok gyaloglást a kizáró tényezők közé vettük, így maradt a szabadtér, meg a helyi kocsma. Az outdoor már ránézésre is nagyon hidegnek bizonyult, úgyhogy beülős sörrel kezdtünk. Aztán már csak a részeg helyi atyafik tartották a frontot, ezért inkább visszamentünk a szállásra. Ott várt minket a behűtött prosecco, ami egyenesen Olaszországból utazott karácsonyi ajándékként Budapestre, majd onnan elautózott Szlovéniába, hogy végre megihassuk.

20_lake_and_mountains.jpg

Terveink szerint éjfél előtt ki kellett volna mennünk az outdoorra, mert azért mégiscsak na, hát szilveszter vagy mi a szösz. Aztán ebből az lett, hogy kiálltunk az erkélyünkre pezsgővel a kezünkben, és néztük a minden irányból fellőtt tűzijátékokat. A hegyek által felerősítve olyan hangjuk volt, mintha épp felrobbanni készülne az egész világ. Az a pillanat ott és akkor tökéletes volt.

18_hiking.jpg

11_rosehip.jpg

 

Január 

 

01_snowing.jpg

Esővel indult a szlovén január, ígyhát aznap kimaradt a Vintgar-szurdok túra. Mindig van miért visszatérni...

22_balcony.jpg

Szurdok helyett átugrottunk Bledbe ebédelni, aztán mivel úgy tűnt, sosem akar elállni, chillelős, filmnézős délutánt tartottunk, majd este, amikor az esőt felváltotta az óriási pelyhekben hulló hó, elséltáltunk a csevapcsicsás étterembe egy jó kis almás rétesért meg forralt borért. 

 

21_shooting.jpg

 

Fogadalmak nem csak 2018-ra

 

Ezentúl megpróbálok nem Magyarországon szilveszterezni.

Bohinjban kell venni egy házat.

A nem-néztük-meg Vintgar-szurdokot egyszer mostmár aztán tényleg de nagyon meg kell nézni.

A nem-másztuk-meg hegyre fel kell mászni.

Meg kell tanulnom síelni.